ÓVODÁS LESZEK!
Észlelni félelmetesen gyors lelki és testi gyarapodását, amint a féltve őrzött picikénkből óvodás lesz nagyszerű érzés.
Azonban a nagyszerű érzéseink közepette néha nehéz döntéseket kell hoznunk.
Ilyen nehéz döntés az óvodakezdés. Az addig gondtalan élet hirtelen megváltozik. Korán kell kelni, ott kell hagyni gyermekünket az óvodában. A szülők is félve, szorongva lépnek ebbe az új helyzetbe. Próbálnak tapasztalatokat cserélni ismerőseikkel, mások nehézségeiből tanulni, sikereikből erőt meríteni. E következő néhány gondolattal szeretnék segítséget nyújtani az elkövetkezendő időszakhoz.
A szülő sokat tehet azért, hogy az óvodába kerülés időszakában megfelelően felkészítse gyermekét óvodás életére.
A óvodába kerüléskor fellépő furcsa viselkedések megelőzhetőek, ha a szülők őszintén beszélgetnek az óvodáról, saját félelmeiket nem mutatják ki a gyerek előtt.
Ebben a korban megkezdődik a leválás az anyáról, az ún. tegyél le, majd én korszak, szociális érdeklődése más felnőttekre, illetve kortárs csoportokra terelődik át.
Annak az anyának lesz nehezebb a dolga, aki nem akarja elengedni a gyermekét, ő nem akar tőle leválni. Ilyenkor nehezebb az óvodai beszoktatás is.
Ebben az időszakban szülőnek, gyereknek egyaránt fontos feladata a függetlenedés érdekében:
- az anyának le kell győznie természetes féltékenységét, ki kell bírnia, hogy gyermeke máshol is jól érzi magát, ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őt eléggé.
- A gyermeknek pedig le kell győznie a család visszahúzó erejét, ami elsősorban a féltésből fakad.
A hirtelen, előkészítés nélkül történt elszakadás sok esetben komolyan megbetegíti a gyermeket. Vannak, akik ilyenkor nem esznek, nem alszanak, agresszívvá válnak, mindenféle kedveskedést visszautasítanak, görcsösen ragaszkodnak mindenhez, amit otthonról hoztak. Ez a valami erőt ad, segíti az óvatos leválást. Ez a tárgy az átmenet az anya és az óvoda között. Az anyák, akik könnyes szemmel búcsúznak az óvodába vitt gyermeküktől nem könnyítik meg számára az elszakadást. De a hirtelen otthagyással még nagyobb kárt tesznek.
A nehézségek csökkentése érdekében fel kell készíteni az önállóság vágyától égő gyermeket az óvodára. Legszerencsésebb, ha a napi tevékenységekbe, beszélgetésekbe beleszőjük az óvodában várható dolgokat. Ösztönzőleg hat, ha elmondjuk, hogy ezt az óvodában, hogy csinálják a gyerekek. Fontos, hogy az óvodába szoktatás időszakában érezze a gyermek, hogy örömmel tölti el a szülőt, hogy ő egyre nagyobb, okosabb, önállóbb lesz. A szülő apró megjegyzései cselekedetei, amit ezzel kapcsolatban tesz, mind elraktározódik a gyermekben, belőle épül fel az óvoda képe. Ha helyes képet épít fel a szülő, már nem lesz olyan idegen az óvodában töltött első nap. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindig igazat mondjunk. Helyesen akkor jár el a szülő, ha jó előre beszél az óvodáról, kedvet csinál hozzá, vidáman osztozik örömében. Az óvodába kerülést, a beszoktatást siettetni nem szabad. Vannak egyéni különbségek, mint a gyermeki fejlődés bármely területén e tekintetben is adódhatnak. Ezt el kell fogadnunk. Elfogadásunkkal erősítjük a gyermek biztonságérzetét, ami pozitívan hat személyiségfejlődésükre.
A lassú, óvatos előkészítés az egyetlen jól bevált orvosság a változás okozta megrázkódtatás ellen. Az is lényeges, hogy a gyermek tudja, hogy az anya mit csinál, míg ő óvodában van. Fontos, hogy az ottmaradás ne legyen sietős, legyen mód arra, hogy rendesen elbúcsúzzanak és megbeszéljék ki, és mikor érkezik érte.
3 éves korban a cumisüvegből való étkezés, és a közös ágyban alvás a gyermek baba korának elnyújtásához vezet. Az óvodai életforma viszont megkívánja az önálló étkezést. A gyermeket örömmel tölti el, amikor önkiszolgálásában aktívan részt vehet. Biztosítsuk számára ezt a felemelő érzést, hiszen ezzel hozzásegítjük ahhoz is, hogy az óvodás életforma egyik fontos állomásához érkezzen.
Önállóságuk, biztonságérzetük kialakításában fontos szerepe van a szabályoknak, kiszámíthatóságnak. Mindezek kapaszkodót jelentenek számukra. A szabályok betartása az erkölcsi tudat alakítását segíti. Arra kell törekedni, hogy nagyon világos, érhető szavakkal mondjuk el mit várunk el tőlük. Apró, számára könnyen betartható szabályokkal megismerkedve megtanul a alkalmazkodni, ami megkönnyíti az óvodástársakkal és más felnőttekkel való együttélést. A gyermeket a szabályok ismerete segíti abban, hogy eligazodjon a világban, abban a környezetben, amiben él.
Az óvodai életet megelőző hetekben megpróbálhatjuk, hogy az óvodai időbeosztás szerint szervezzük meg a gyermek napját. Reggeli ébredés, az étkezések, az ebéd utáni alvás, a séta a játékidő igazodjon az óvodai napirendhez. Meséljünk sokat az óvodáról, elevenítsük fel a mi élményeinket. Olyan szavakat használjunk, amit biztosan ért a gyermek. Még viccből se fenyegessük az óvodával. Adjunk lehetőséget, hogy beszéljen, kérdezzen, figyeljük mondandóját. Minden kérdésére őszintén válaszoljunk, amit az óvodával kapcsolatban feltesz. Csak azt ígérjük meg, amit biztosan be tudunk tartani.
E néhány gondolat óvodapedagógiai, pszichológiai ismeret átadása könnyebbé teszi minden szülő számára az óvodai beszoktatást, és segít abban, hogy támogassák gyermekük önállósulási törekvéseit, a beszoktatási időszakot szorongás nélkül éljék meg.
A tudatos felkészülés egyaránt növeli anya és gyermek biztonságérzetét, egymásra hangolódását, elfogadást, és segít abban is, hogy pontosan értsék mindazon érzéseket, melyek esetenként váratlanul törnek elő és megnehezítik az adott pillanatot.
Lassan vége a nyárnak, és augusztushoz méltóan a boltokban rohangáló családokat látok. Készülnek az új tanévre, ruhák, cipők, egyéb kiegészítők, hogy minden meglegyen az ovikezdéshez.
A legtöbb nevelési cikk arról ír, mit kell tennie a szülőnek, hogy zökkenőmentesen sikerüljön a beszokás. A szülőt vajon ki segíti? A gyereket mi, szülők segítjük. De nekem ki segít, hogy kevesebbet szorongjak és jobban menjen a beszoktatás?
Szörnyű. El kell engednem a gyereket. Eddig is többször volt már távol tőlem, nagyival, sőt bébiszitterrel, de most ez más. Az ovi már komoly dolog. Ott kell hagyni órákra. Oké, ez eddig is ment, de ha valami eszembe jutott, akkor odatelefonáltam. Ha aggódtam, odamentem. Most az óvoda engem is szabályoz. Nem telefonálgathatok, és nem huzigálhatom a gyereket. Persze rutinos mamák elmondták, hogy bármikor elhozhatom, és felhívhatom az óvodát, de
napirend kell, különben megnehezítem a gyerek dolgát.
Az óvoda engem is tanít. Tanít arra, hogy megtanuljam elengedni a gyerekemet. Nagyon nehéz ez! Nem is biztos, hogy akarom. Szerencsére már a májusi értesítés óta készülök(amikor kiderült, hogy tényleg oviba megyünk). Olyan ez, mint amikor terhes voltam vele, és szinte minden nap elképzeltem, milyen is lesz a nagy nap. Persze teljesen máshogy sikerült, de azért én még jól vagyok. Nekem minden ment. De ez vajon szerencse, vagy tudatos építkezés? Honnan tudom, hogy most is szerencsém lesz és jól sülnek majd el a dolgok? Készülők én, de szeptember 3. előtt nem tudom megélni, csak elképzelni, mi lesz. Ott, akkor kell tökéleteset alkotni.
Megkérdeztük szakértőnket, Héjja Edit nevelési tanácsadót, mi erről a véleménye?
Nagy teher az ovikezdés a szülőknek, de nem lehetetlen. Amit az édesanya említett, hogy elképzeli a helyzetet, nagyon jó megoldás. Nagyon sok terápiában használjuk, hogy bizonytalan helyzeteket elképzeltetünk a kliensekkel, ezzel lélekben közelebb hozva az eseményt, amitől félnek. Ha képzelegnek róla, akkor egy kicsit meg is barátkoznak vele.
Az elszakadás pedig tényleg komoly változás az anya-gyerek kapcsolatban. Most valami minőségileg más következik. A legfontosabb az önbizalom. Minden szülő gondolkodjon el, hogy más problémás helyzetben hogyan viselkedik. Vegyük a mama által említett szülés esetét. Vannak szülők, akik bár nem jósok, de mégis bíznak annyira magukban, hogy elhiszik képesek lesznek jól csinálni. Ez már fél siker. Vannak, akik sokat aggódnak, szinte minden nap újabb felmerülő problémával találják magukat szembe, és kételkednek abban, hogy minden jól fog sikerülni. Nos ez a két véglet, a kettő között sok lehetőség van. Vannak inkább bizalommal teli szülők és vannak aggályoskodóbbak. A lényeg, hogy tudjuk, melyik csoportba tartozunk. Az örök optimistának nincs sok dolga, maximum a későbbi kudarcok feldolgozásában. A pesszimistábbak és aggódó szülőknek kell valami biztos pont. Hogy kinek mi a fogódzó, azt csak ő maga tudja, de meg kell keresni! Én magam az új helyzetekben mindig elképzelem, mi lehet a legrosszabb, mitől félek leginkább. Ezt végiggondolom, és próbálok rá megoldást találni. (Valami ehhez hasonló dolgot kell megtalálni a szülőknek is) Ha tehát valaki attól fél, hogy gyermeke többször is bepisil az oviban, akkor a megoldás, hogy több alsóneműt visz be a gyereknek és megkérdezi az óvónőt, hogy mi történik ilyen esetekben. Mert általában ilyenkor a megítéléstől félünk. Mit fog gondolni rólam az óvónő, ha bepisil a gyerekem? Általában kiderül, hogy ez megszokott jelenség. Az óvónénik fel vannak erre készülve. Ha ezt meghalljuk, mindjárt nem rettegünk ettől, hiszen nem olyan nagy probléma ez, az óvónő is megérti.
Beilleszkedni a csoportba
Anyai aggodalmak: a másik dolog, amitől tartok, azok a gyerekek. Általában minden rendben, de nagyon félek attól, hogy lesznek olyan gyerekek a csoportban, akik ok nélkül megbántják, vagy olyan helyzetbe sodorják a gyerekemet, hogy nem tudja mit csináljon és esetleg sérül a lelke.
Szakértő: Jogos aggodalom. Az óvoda már maga az élet. A csoportba való beilleszkedés pedig nem egyszerű dolog. Ezt is tanulni kell, ezt hívjuk szociális tanulásnak. A csoportban bizony történhetnek olyan dolgok is, ami nem a kedvünkre való. Viszont ezekkel is meg kell barátkozni, vagy legalábbis elfogadni, mert az élet sem rózsaszínű felhőkből áll. Ha a gyerekkel voltak többször játszótéren, gyerek közösségben, akkor már sok hasznos tudással rendelkezik a csemete. Biztosan előfordult, hogy valaki elvette a lapátját, vagy a kedvenc motorját, vagy ok nélkül fejére szórta a homokot. Ezeket a szituációkat valahogy a szülők megoldották. Ez a megoldás pedig belekerül a gyerek probléma-megoldási repertoárjába. Tehát, ha legközelebb is hasonló dolog fordul elő, pl. az oviban elveszik valamelyik játékát, akkor eszébe jut, hogy anya azt mondta… hogy cseréljek vele, vagy szépen kérjem vissza stb. Természetesen előfordul, sőt ez így normális, hogy a meglévő gyermeki megoldások nem működnek. Azaz hiába kéri szépen, az az undok Feri nem adja vissza. Ezek azok a helyzetek, amit délután, ovi után hazafelé menet kell megbeszélni. Újabb megoldási kulcsokat adni gyermekek kezébe. Az első ritkán válik be, ezért sok jó ötlet kell. Végül majd a gyerek, személyiségéhez igazítva, fogja megtalálni a legmegfelelőbb megoldást. Ez a sokszori próbálkozás vezeti majd el őt oda, hogy később a hasonlóan nehéz szituációkkal képes lesz mit tenni. Ezáltal növelve saját önbizalmát. Képes vagyok erre, meg tudom oldani. Ezen problémáknak ez a jutalma, a magabiztos gyerek.
S ha nem sikerül egy problémára megoldást találni, vagy valamilyen tünet mégis megjelenik, nyugodtan kérjék ki szakértő tanácsát.
Az óvoda elkezdése nem csak a gyerekek, de a szülők számára is izgalmas időszak. A kisgyerekes szülők hozzá vannak szokva a változásokhoz, hiszen mire gyerekük eléri az óvodás kort, rengeteget fejlődik. Megtanul ülni, mászni, járni, beszélni, amit az egyik nap még nem evett meg, a másik nap már jóízűen majszolja, amit az egyik nap még szeretett, arra a következő nap már nem lehet rávenni. A szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy elérkeztek az ovikezdés időszakába és gyerekük egy igazi kis egyéniségként éli mindennapjait.
Az óvodás kor elérésekor megjelennek szociális igényei. Már nem elég nekik a felnőttek társasága. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy érett legyen arra, hogy óvodai közösségbe kerüljön.
Az óvodaérettség szempontjai a következők:
• Szobatisztaság: ahhoz, hogy óvodába mehessen a gyermek, nemcsak az ébrenlét alatt kell szobatisztának lennie, hanem alvás közben is. Ezt nevezik ágytisztaságnak.
• Önállóság: a gyermeknek képesnek kell lennie arra, hogy önállóan megcsináljon dolgokat: például egyedül kell tudnia öltözni és enni is.
• Kifejezőképesség: a legfontosabb, hogy az ovikezdés idejére el tudja mondani, mit szeretne, milyen igényei vannak.
• Lelki érettség: mely azt jelenti, hogy a gyermek el tudja fogadni az anya távollétét.
Az óvoda kiválasztására és a jelentkezésre általában tavasszal van lehetőség. A nyári időszakban a szülők nagy többsége már tisztában van azzal, hogy a gyerek megkezdheti-e az óvodát, így a nyár általában a felkészülés jegyében telik.
Érdemes lelkiekben is felkészülni az ovikezdés időszakára és a gyermeket is felkészíteni a változásra. Sokat segít, ha minden nap mesélünk róla, milyen az óvoda, megemlítünk egy-két izgalmas dolgot, amit csak az óvodás gyerekek csinálhatnak, stb.
A szülők részéről a készülődés másik részét azoknak az eszközöknek, kellékeknek a beszerzése jelenti, melyre az óvodakezdéshez szükség van. Általában ezt az első szülői értekezleten mondják el a szülőknek mit kérnek valójában. Addig nem feltétlenül érdemes vásárolni, de fel lehet készülni rá.
• rövid vagy hosszú ujjú póló
• alsónemű
• zokni
• harisnya
• rövidnadrág/szoknya
• hosszú ujjú pulóver (vékony)
• váltó nadrág
• évszaknak megfelelő sapka
• váltócipő (olyan cipő, ami jól fogja a bokát, nem papucs és nem tornacipő)
• póló
• zokni
• rövidnadrág
• tornacipő
• fogkefe
• fogkrém
• fogmosó pohár (óvoda biztosítja)
• fésű
• szappan
• WC papír (1-2db/hó)
• papír zsebkendő (100 db/hó)
• szalvéta – éttermi (1 csomag/hó)
• Ovis zsák: Ha nincs szekrény, akkor szükség lehet ovis zsákra. Ajánlott mérete: 45×40 cm, de ha nagyobb hely van az oviban, akkor minél nagyobb annál jobb. Jó, ha a zsák tetejébe bele tudunk tenni egy vállfát, középen zipzárral nyitható, és legalább két zsebet tartalmaz.
• Tornazsák: A legtöbb óvodában, ha lehetőség van rá, novemberben kezdődnek a tornaórák. a tornafelszerelést ajánlott tornazsákban tárolni. Javasolt méret: 30×40 cm.
• Orvosi igazolás: Az ovikezdés előtt szükség van egy orvosi vizsgálatra is. Fontos, hogy ne legyen régebbi 3 napnál, de a kérések ebben a tekintetben is eltérőek lehetnek. Érdemes érdeklődni az óvodában.
• Lista: fontos, hogy megadjuk azoknak a személyeknek a nevét, akik hazavihetik a gyereket az óvodából. Azt is érdemes megadni, hogy ki az, aki nem viheti haza a gyermeket.
Még egy fontos dolog!
Az óvodában mindet jellel kell ellátni. :)
VEKERDY TAMÁS PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL
– Megismerhetik a szülők a gyermekeiket teljes mértékben?
– Igen, ha megengedik maguknak. De sokan nem teszik, mert létezik egy korlátolt elképzelésük arról, hogy milyen legyen a gyerekük. Van a világban egy megállíthatatlan trend, a topmenedzserképzést már az óvodában elkezdik. A zöld óvodában van angoloktatás, a pirosban német, a zöldben jövőre japán is indul. Lényeges kérdés, hogy van-e számítógépes szoba, járnak-e be edzők, hogy kikapkodják a délelőtti szabad játékból a gyereket, és lovaglásra, úszásra, karatéra vigyék, azaz neurotizálják. A szorongó szülők azt gondolják, hogy a legjobbat akarják a gyereknek, holott régóta tudjuk, a zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában is ezt tanulta, hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, teljes érzelmi biztonsággal, aztán lehetett teljes értékű kamasz, akit szabadon engedtek végre. Először ölelték testi-lelki értelemben, aztán végre tudták hajtani a második mozdulatot, az elengedést. Ezt is elfelejtettük, egy kutatás szerint a kamaszkor nem konfliktusos kor, ha a gyereket szabadon engedjük. „Kisfiam, amíg az én kenyeremet eszed, itthon vagy fél 9-re!” Miért lenne otthon? Pontosan tudjuk, hogy az időérzék megváltozik kamaszkorban és kezd eltolódni. Egyre később tud a gyerek elaludni, nem azért, mert rossz. Mikor ez kiderült, egyes amerikai államokban úgy döntöttek, hogy a kamaszoknak fél 10-kor fog kezdődni az iskola. Nálunk azt sem tudják az illetékesek, hogy ez történik a kamasszal. Nulladik óra van, mert nem fér be az órarendbe a sok baromság, amit a fejükre akarnak zúdítani
– Milyen a boldog gyermek?
– A boldog szót nem szeretem, inkább a derűs, jókedvű kifejezéseket használnám. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni. Kérdezhetnénk, hogy de hát a gyerek valamilyen? Igen. Nem véletlen, hogy az ujjlenyomatunk is különböző, a DNS-ünkről nem is beszélve. Az a valami is különbözik, ami ezt megszabja: a hívő szerint a halhatatlan lelkünk, a nem hívő szerint az a kód, amit a természettől kapunk. A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.
– Létezik olyan, hogy jó szülői stratégia?
– Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.
(forrás: Vasárnapi Hírek)
csenges tragédia
Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…
Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak!
A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek:
-
minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,
-
a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,
-
a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,
-
a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.
Mit tehetünk, hogy szembenézzünk az igazsággal?
– Rossz válasz, hogy javítsuk a diagnosztikai lehetőségeket.
– Rossz válasz, hogy hát, így születtek.
– Szintén rossz válasz, hogy az iskolarendszer a hibás.
Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.
De miben is áll ez a probléma?
A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:
-
érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,
-
egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta,
-
felelősség,
-
kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,
-
megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,
-
kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.
Ehelyett a gyerekek ezt látják:
-
örökké elfoglalt szülők,
-
a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,
-
az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,
-
kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,
-
„otthonülős” életmód.
Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…
Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.
Mit lehet tenni?
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő!
Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:
-
Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.
-
Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.
-
Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.
-
Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.
-
A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.
-
Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.
-
Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.
-
Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.
-
Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.
-
Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.
-
Az élet ne csak szórakozásból álljon.
-
Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.
-
Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.
-
Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.
-
Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.
-
Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.
-
Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.
-
Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.
Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…
Hogyan kezeljem a dackorszakot?
Mire a szülés utáni első év fáradalmait kipihenné a szülő, újabb nehézségként jelentkezik a kisgyermekek első dackorszaka. Hirtelen, minden átmenet nélkül jön, és sokszor ijesztő hisztikkel, érthetetlen ellenállásokkal találjuk szembe magunkat. Mielőtt kétségbe esne, tudjon meg többet róla!
Az első dackorszak egy és három éves kor között jelentkezik. Sokszor egyik napról a másikra hirtelen jelentkezik az érzelmi túlfűtöttség, mely nemcsak a szülő, hanem a gyermek számára is terhes. Rendszertelenül, indokolatlanul és gyakran tiltakozik, ellenáll. Olyan érzés ez, mintha az eddig tündéri kisbaba hirtelen kifordulna magából, és kisördöggé válna.
Mielőtt kétségbeesne!
Jó, ha értjük, miről is szól a dackorszak valójában! Ebben az életkorban a gyermek már elég érett arra, hogy saját határait feszegesse. Képes az önálló helyváltoztató mozgásra, el tud távolodni a térben az anyától, folyamatosan fejlődik a beszéde és lassan szobatiszta. Épp optimális időszak ez arra, hogy kipróbálja, meddig mehet el, meddig feszítheti a húrt. Tudat alatt pedig a szülőket is próbára teszi, mennyire fogadják őt el így, hogyan reagálnak a dacos viselkedésre, és szeretik-e akkor is, ha hisztizik. Hangsúlyozom, tudat alatt! Senki ne gondolja, hogy egy kétéves direkt, rosszindulatból bántja a szüleit!! Higgye el, a hisztiroham neki sem jó, ő sem élvezi, de még túl tapasztalatlan és gyakorlatlan ahhoz, hogy képes legyen uralni önmagát, legyűrni túláradó érzelmeit. Ha ezt az ember tudatosítja magában, könnyebb elfogadni a dacos viselkedést. A legnehezebb ilyenkor higgadtnak maradni, de ha a szülő látványosan kiborul, az nagyon ijesztő a gyermek számára.
Hogyan kezeljem?
Ha gyermeknevelésről van szó, nem lehet eleget hangsúlyozni a következetességet! Azokból a nevelési alapelvekből, melyeket magunkénak vallunk, ilyenkor sem szabad engedni. Azaz nem szabad ütni, verni, káromkodni, csapkodni stb. Ugyanígy nem engedünk a napirendből. Hiába hisztizik, este fürdeni kell. És ez miért nem csak általánosság? Mert sokkal könnyebb úgy kezelni a hisztit, ha tudom, mi az, ami kőbe vésett szabály. Nem a gyermeket kell minősíteni, hogy rossz vagy, buta vagy, hanem a szabályokat betartani. Ezek a szabályok pedig fontosak a számára. Ha egy kétévesnek felborul a napirendje, vagy mindenben ő veszi át az irányítást, megrémül. Ezért nem szabad lejjebb adni a nevelési alapelvekből. Mindezek mellett néhány kérdésben nyugodtan engedhetünk neki. Ha ő a piros zoknit szeretné a kék helyett felvenni, ám legyen. De azt már nem döntheti el, hogy kell-e zokni télen vagy sem.
A lényeg, hogy megtapasztalja, a hisztivel nem tud eredményeket elérni. Sok esetben az is hatásos, ha nem veszünk róla tudomást. Ésszerű keretek között, fél szemmel mégis rajta tartva a szemünket, kezdjünk el valami mással foglalkozni. Idővel a gyermek rájön, hogy csak saját magát fárasztja, és jobb program, ha bekapcsolódik az anya tevékenységébe.
A fegyelmezésen túl, pozitív visszacsatolásokat is kell adni számára! Hajoljunk le hozzá, és mondjuk el neki, mennyire szeretjük akkor is, ha így viselkedik. Tudassuk vele, hogy értjük, milyen nehéz neki kezelni a helyzetet, de mi vele vagyunk és segítünk. Amikor egy kisgyermek a dackorszakát éli, tudat alatt a szülőket is mérlegre teszi, mennyire fogadják el őt. Épp ezért ha mellette állunk, foglalkozunk vele és kifejezzük szeretetünket irányába, sokat segítünk neki abban, hogy megfelelően tudja kezelni az érzelmeit.
Legyünk türelmesek! A gyerekek többségénél ez az időszak amilyen hamar jött, olyan hamar el is múlik.
Mit ne tegyünk!
- Ne verjük meg!
- Ne zárjuk be!
- Ne reagáljunk rá hisztivel!
- Kerüljük az ésszerűtlen büntetéseket!
- És ne engedjünk a hisztinek, mert azzal csak megerősítjük a viselkedését. Ez nem azt jelenti, hogy állandó tiltásokat kell bevezetni. Ha kérni akar valamit, szépen is kérhet! Ebben az esetben a hisztit, mint az önérvényesítés módját nem engedjük.
Vannak olyan esetek, amikor a dacos gyermek beleragad az ellenállásba, és irreálisan sokáig tart a dackorszak. Ha a szülő úgy érzi, már képtelen úrrá lenni a helyzeten, érdemes szakemberhez fordulni. Ha túl sokáig fennáll ez az állapot, azzal csak a gyermek félelmei erősödnek.
Bojti Andrea gyermekpszichológus
gyermekpszichologus.blog.hu
Miért fontos az egészséges életmód kialakítása a gyermeknevelésben?
Napjaink felgyorsult világában egyre hangsúlyosabb szerepet kap a tudatos egészséges életmódra való nevelés. Ami korábban természetes volt a gyermekek számára (jó levegő, elegendő mozgás, megfelelő táplálékbevitel), manapság egyre nehezebben elérhető. De miért is fontos ez a pszichés fejlődésben? Mert rendszert és kereteket biztosít, ami a kisgyermekek számára talán az egyik legfontosabb dolog az egészséges személyiség kialakulásához.
Kezdjük először a táplálkozással. Nyilvánvalóan az egészséges táplálkozásról a legtöbb embernek orvosi szempontok jutnak eszébe úgymint az elhízás, cukorbetegség stb. kockázatai. A megfelelő vitamin és tápanyag bejuttatása a szervezetbe elengedhetetlen fizikai egészségünk megőrzéséhez. Ugyanakkor a rendszeres (lehetőleg napi ötszöri) étkezés a gyermekek napirendjében meghatározó szerepet tölt be, tulajdonképpen ezek köré szerveződik a napi program is. Gyermekpszichológusként fontosnak tartom, hogy az evésnek legyen egy rituáléja. A legideálisabb az, ha családi programként is determinálhatjuk, hiszen egy közös ebéd vagy a menü elkészítése kiváló alkalmat ad a családi beszélgetésekre, a napi történések megvitatására. Egy szépen megterített családi vacsoraasztalon elfér a zöldség, gyümölcs is, és a gyermekek elsajátíthatják az egészséges táplálkozás mikéntjét. A rendszertelen étkezés összekuszálja a hétköznapokat. A kiszámíthatatlanság számos későbbi probléma okozója lehet, és itt nemcsak az elhízás kockázatára gondolok. Apropó elhízás! Kórházi munkám során sokszor találkozom túlsúlyos gyermekekkel, akik bizony rendszeresen ki vannak téve az emberek rosszalló tekintetének, a gúnyos megjegyzéseknek, melyek sokszor maradandó lelki problémák okozói
Figyeljünk oda gyermekeink táplálkozására! Ne hagyjuk, hogy fölösleges kalóriákkal tömjék magukat. Tényleg édességet kell adnunk nekik a szeretetünk jeléül? Vagy gondoljunk bele, mit tanul a gyermek, ha a csokit jutalomnak tekinti? Hányszor hallom a szülők szájából, hogy ha ügyes leszel kisfiam, veszek neked csokit a büfében… Sajnos ezzel a gyermek azt tanulja meg, hogy a jutalom érdekében viselkedjen jól, ne pedig saját meggyőződéséből.
Összességében láthatjuk, hogy az étkezés napjainkban már nemcsak a testünk táplálásáról szól, hanem számos más szerepet is betölt életünkben. Éppen ezért pszichés szempontból is fontos figyelembe venni a jelentőségét.
Az egészséges életmódra való nevelés szerves része a sport, a mozgás szeretete. Akárcsak az étkezés, a sportolás is keretezi a gyermek életét. Kitartásra nevel, remek csapatépítő funkciója van, rendre tanít és még sorolhatnám. Az iskolában egyre nagyobb a nyomás a tanulókon, melyet kiválóan old a fizikai terhelés. A magam részéről üdvözlöm azt az ötletet, hogy minden nap legyen testnevelés óra az iskolákban. A sport bátorságot ad, a győzelem dicsőséggel jár, a nyerés lehetősége motivál. Az evéshez hasonlóan a sportolás is összehozza a családot, legyen az egy síút, túrázás, kirándulás vagy egy nap a strandon.
Közhelynek tűnik, de mégis igaz a mondás, hogy ép testben ép lélek. Szeretném hangsúlyozni, hogy az egészséges életmód kialakítása a gyermeknevelés része, és akárcsak az élet más területein, a szülői minta követendő a gyermek számára, tehát a leginkább akkor lehetünk hitelesek, ha mi magunk is egészségesen élünk. Rohanó világunkban sajnos ezt egyre inkább tudatosítani kell magunkban!
Bojti Andrea gyermekpszichológus
gyermekpszichologus.blog.hu
